Bejegyzések tőle akrisz

Iskola felsős, tanakos tanulmányi verseny

Idén májusban került megrendezésre a felsősök tanulmányi versenye, amin a tanulásban akadályozott tanulók is indulhattak. A megmérettetésre mind a 13 tanuló szorgalmasan felkészült. Ennek meg is lett az eredménye, mert mindenki szépen szerepelt a versenyen. Az oklevelek ünnepélyes átvétele után hatalmas fagyizással zártuk az eredményhirdetést. A nagy melegben mindenki jókedvűen fogyasztotta el a jól megérdemelt […]

Felső tagozatos tanulmányi verseny

Ezúton szeretnénk megköszönni a Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítványnak, hogy támogatták a felső tagozatban a Tanulmányi Verseny lebonyolítását. A boldog győztesek az oklevélen kívül csokoládé és a tanulást segítő pendrive jutalomban is részesültek. A legmagasabb pontszámot elért diákjaink az Illúziók Múzeumában egy tanulmányi kirándulás keretében a „varázslatok világával” ismerkedhettek. A mellékelt fotók a díjak […]

Az idei utolsó Pető Zenedélután

A tanév végén, 2024. június 20-án még egy utolsó, jó programot tartogatott számunkra a Pető Zenedélután sorozat. Csányi Valéria és művésztársai jöttek el hozzánk és előadták Kacsóh Pongrác, János vitéz című daljátékának rövidebb változatát. Mindannyiunknak feltöltődést és örömet szerzett a színdarab előadása, sok vidám jelenetet láthattunk, csodás dalokat hallgathattunk. A meghívott művészeknek ajándékokkal kedveskedtünk.Hálás köszönettel […]

III. csoport kirándulása Tatán

2024. május 29-én a csoportunk kirándulni ment hazánk egyik leghangulatosabb kisvárosába: Tatára. Délelőtt a Fényes Tanösvényt látogathattuk meg, ahol egy negyvenhárom állomással rendelkező, 1,5 kilométer hosszú ökoturisztikai útvonalat jártunk be. A tanösvény interaktív módon mutatta be a fürdő területének természeti kincseit. Megcsodálhattuk a természet gyönyörű, egyedi oldalát. Többen úgy sétáltunk kifelé, hogy ide még biztosan […]

Pedagógusnapi cukrászda

Diákjaink a 2023/24-es tanévben is hálásan megköszönték az értük dolgozó konduktoroknak, gyógypedagógusoknak, pedagógiai asszisztenseknek és az itt dolgozó szakembereknek az egész éves munkáját. A pedagógusnap alkalmával megrendezett már-már hagyománnyá alakult PetőCukiban látták őket vendégül süteménnyel, harapnivalókkal, limonádéval, kávéval és teával. Idén az eseménynek az újonnan elkészült tanári szoba adott helyet, ahol kellemes hangulatban fogyaszthatták el […]

I. csoport kirándulása Gödöllőn

Az I-es csoport ebben a tanévben Gödöllőre kirándult, ahol a nap folyamán számos élménnyel gazdagodtak a gyerekek. A kora reggeli órákban indult a vonat a Keleti pályaudvarról, így kipróbálhatták az emeletes vonatot is. A délelőtti órákat a Gödöllői Királyi Kastélyban töltötték, ahol egy múzeumpedagógus vezetésével interaktív foglalkozás keretén belül ismerkedtek meg Ferenc József, Erzsébet királyné […]

Balatoni élményvitorlázás

A Semmelweis Egyetem Pető András Pedagógiai Intézete az MVM Sportegyesület támogatásával immár harmadik alaklommal szervezett élményvitorlázást mozgássérüléssel élők részére 2024. június 07-én. Az élménynapon több, mint 100-an vitorláztak tizenhárom vitorláshajón, két turnusban. Mosoly, boldogság, vidámság mindenki arcán a gyönyörű napsütéses napon! A rendezvényen Dr. Tenk Miklósné dr. Zsebe Andrea, a Semmelweis Egyetem dékánja, valamint Fluck […]

Mazsola csoport kirándulása

Minden évben szervezünk egy kirándulást a csoportba járó gyermekek szüleivel közösen. Idén a választásunk a Piczinke Póniudvarra esett. Mindenképpen egy természetközeli helyre szerettünk volna elmenni, ahol a gyermekeknek lehetősége van az őket körülvevő tágabb környezetnek a megismerésre, a játékos és életközeli tapasztalatszerzésre. A gyermekek lovagolhattak, simogathattak kecskét, nyuszit és pónilovat, utóbbit fésülhették is. Mindemellett rengeteg […]

Nyitott szerda program rendezvénysorozat

a PA EKPMI Konduktív Gyakorló Szakiskola tanulói számára Szakiskolás diákjaink számára, nyitott szerdáinkon több alkalmas programsorozatot terveztünk, amely során fiatal mozgássérült és más sérüléssel is élő felnőttek látogattak el iskolánkba. A találkozók alkalmával osztályonként, a kisebb közösségekkel megismerkedve és együtt tevékenykedve dolgozták fel az önálló felnőtt élet tevékenységeinek, feladatainak, nehézségeinek kérdéskörét. A vendégek bemutatták saját […]

Pető Zenedélutánok

A Pető Zenedélutánok szervezőinek nevében szeretném megköszönni a rendezvényeink folyamatos támogatását. Februárban ismét eljöttek hozzánk a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnázium néhány tanára és tanulói. Tanév elején a fúvós hangszerekkel ismertettek meg bennünket, most pedig vonós hangszereken, zongorán játszottak, illetve énektudásukat mutatták be. Áprilisban az Iskola énekversenyének keretén belül a Gágogó Zenekar fantasztikus koncertet adott, a fergeteges hangulatba […]