Bejegyzések tőle akrisz

Szakmai gyakorlat a szakiskolán

A 9. osztályosok nagyon izgalmas heteket tudhatnak maguk mögött. Az alapítvány jóvoltából sikerült megszínesítenünk nemcsak a tanév utolsó napjait, de még a szakmai gyakorlatot is. A támogatás segítségével meghívhattuk magunkhoz a KB35 Színházi Nevelési Társulatot, akik egy elgondolkodtató darabot hoztak a segítségadásról, illetve -elfogadásról. Katartikus pillanatokat okoztak nekünk azzal, hogy drámapedagógiai módszerekkel lehetővé tették, hogy […]

8. osztály tablója

Tisztelt Alapítvány! Nagyon szépen köszönjük a tabló elkészítéséhez nyújtott támogatásukat! Esztétikus, igényes, szép tablót tudtunk készíttetni, és jelentősen csökkenthettük a családok kiadásait, az Önök segítségével. Tisztelettel: Balogh Andrea

Pető Zenedélutánok

Tisztelt Alapítvány! A Pető Zenedélutánok szervezőinek nevében szeretném megköszönni a rendezvényeink támogatását. Februárban a Köbölkút úti Általános Iskola gyermekkara, márciusban Várallyay Petra hegedűművésznő voltak a vendégeink, csodálatos koncertben volt részünk. Májusban a Pető Zenedélután keretében zajlott Iskolánk énekversenye, melyen a meghívott zsűritagoknak is ajándékkal köszöntük meg részvételét. Hálás köszönettel a szervezők nevében:Márton GábornéPető Iskola I. cs. csoportvezető

Kirándulás Gödöllőre a Királyi Kastélyba

Az idei csoportkirándulásunkat egy olyan helyre terveztük, ahol még diákjaink nem jártak. Természetesen vonattal érkeztünk a városba, ahol az állomáson először a Királyi váróba tértünk be. A sok történelmi érdekességet rejtő gödöllői Grassalkovich Kastélyban egy nagyon tartalmas napot tölthettünk el. A tárlatvezetés során a kiállító termeken kívül olyan helyekre is bepillanthattunk, ahova a látogatók nem […]

9.B év végi programjai

9.B osztályunk idén kezdte meg az adatrögzítő vizsgára való felkészülést csoportbontásban. Ezért volt nagy álmunk, hogy a tanév végéhez közeledve minél több időt tölthessünk közösen. Az Alapítvány jóvoltából nagyszerű napokat tudhatunk magunk mögött. Először akadályversenyt szerveztünk, majd élményfestettünk, illetve eljutottunk a Madame Tussauds frissen megnyílt kiállítására is, ami után még az eső sem tántorított el […]

Pető Cukrászda

Az iskola diákönkormányzata – Baranyai Dorisz, Héviziné Molnár Csilla és segítő nevelőik közreműködésével – idén is megszervezte a Pető Cukrászdát. Szokásainkhoz híven, pedagógusnap alkalmából igyekeztünk ünnepélyessé tenni ezt a napot számukra: a tanáriban berendezett kis kávézóban finomságokkal vártuk a betérő, értünk egész évben fáradozó felnőtteket. Idén egy online faliújsággal (KATT) is készültünk. Ezúton is köszönjük […]

Pető irodalmi délutánok

Beszámoló és köszönetnyilvánítás A 2022-2023-as tanévben Pető irodalmi délután címmel indítottuk el azt a kulturális rendezvénysorozatot, amely kortárs költők, írók, zenészek, és a kultúra más területein működő alkotók meghívásával teszi élővé, élményszerűvé a befogadást az általános iskola felső tagozatosai és a szakiskolások számára. A szervezéskor abból indultunk ki, hogy azért is fontos az élő kapcsolat […]

I. csoport látogatása a Camponában

Tisztelt Alapítvány! A Pető Iskola I. csoportja nevében szeretném megköszönni tavaszi csoport programunk támogatását. Május 17-én külön busszal a Camponába látogattunk. Először egy játszóházba mentünk, ahol különböző ügyességi játékokat próbálhattak ki a gyerekek: ugrálóvár, óriás csúszda, trambulin, mászófal, labirintus és még sok érdekes játék állt a rendelkezésükre. Nagyon élvezték, mindenki megtalálta a számára megfelelőt. A […]