Gyereknapi beszámoló

A Pető Intézet diákjai idén is fergeteges gyereknapi programokban részesültek. A Nap folyamán az ökoiskola keretein belül megrendezett Projekt Nap az idén a „Környezetvédelem határon innen és túl „ címet viselte. Ennek keretén belül felső tagozatos diákjaink játékos akadályversenyen vettek részt, ahol ismerkedtek a hazai és a lengyel nemzeti parkok élőlényeivel, a kirándulás szabályaival, gyógynövényekkel és gyógyteákkal, a bio házi jégkrémkészítés rejtelmeivel. A játékos tanulás mellet a délután folyamán rengeteg érdekesség várt még a diákokra, az ugráló vártól kezdve a kerti játékokon át a lovaglásig. Volt balkán táncház és közös éneklés is. Egész nap finomabbnál finomabb ételekkel kényeztette mindenki magát. Tízóraira zöldségek, gyümölcsök, ebédre a szokásos pizza, utána palacsinta, kürtős kalács, üdítők, pattogatott kukorica és vattacukor, ….szóval nagyon-nagyon jól is laktak a gyerkőcök!
Köszönjük a TEGYA nagylelkű támogatását, mely nélkül ez a rendezvény nem valósulhatott volna meg!!

Ludwig múzeumban jártunk

2019 januárjában a tehetséggondozó program több alkalmán a Holokausztról beszélgettünk, és a Zachor Alapítvány által meghallgatásra megadott riportok közül többet meghallgattunk. A riportokban holokauszt túlélők meséltek élményeikről. Ezeket megbeszéltük majd képekben fogalmazták meg a gyerekek a gondolataikat a hallottakról. Január 27.-e a Holokauszt nemzetközi világnapja.
A művészet az elmondhatatlan tolmácsa” című művészeti pályázatra küldtük el az elkészült alkotásokat. A pályázat zárórendezvényére május 9-én került sor a Ludwig Múzeumban. A gyerekek örültek, hogy részt vehettek ezen, ahol nagy kivetítőn láthatták saját és mások alkotásait is. A programon Vida Nárcisz köszöntötte az alkotókat, majd a Ludwig Múzeum képviselőjétől hangzottak el üdvözlő szavak. Ezután 2 riportot néztünk meg Székely Évával- ami a gyerekek gondolkozását megindítva, a barátságról kezdenyényezett beszélgetést. Jó volt látni a sok gyerek aktivitását. Majd a barátságról színes papírokra írták gondolataikat a gyerekek egy mondatban. Tele lett a díszterem fala a színes barátságpapírokkal. Ezután a jelen lévő alkotók vagy képviselőik vehették át a Zachor Alapítvány ez évi naptárát -amiben egy tanulónk képe is szerepel- és ajándékkönyvet. A felkészítő tanárokat Szombat című folyóirat előfizetéssel lepték meg. Ezután pogácsázni, sütit enni invitálták a gyerekeket/felnőtteket. A busz indulásáig maradt időnk, ami alatt a Szlovák képzőművészeti kiállítás egy részét néztük meg https://www.ludwigmuseum.hu/kiallitas/signal-konceptualis-es-posztkonceptualis-tendenciak-szlovak-kepzomuveszetben. A zárórendezvényre történő utazást a Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány fizette. Köszönjük a támogatást. Tanulóink alkotásai a Zachor Alapítvány honlapján virtuális kiállításon tekinthetők meg.
Vadász Zsuzsanna (konduktor-művészetterapeuta)

Futóbicikli

Hazai versenyeken történő részvétel és a napi edzések nagy lehetőségeket biztosítanak a világversenyekre készülő atlétáinknak. Ebben a sportágban elért kimagasló eredményeink követendő példát mutatnak kisebb életkorú, a sportágat még csak kóstolgató leendő atlétáknak is. Hosszan sorolhatnánk az elmúlt hónapokban tapasztalt élményeket, pozitív érzéseket, fejlődést mind diákjaink, mind szüleik életében. 

Álljon itt csak néhány példa: Elkötelezettség, Kitartás, Akaraterő

Az én gyermekem erre is képes érzések! Mindezek az Önök nagylelkű támogatása nélkül nem kerülhettek volna előtérbe!

Szavalóversenyt tartottunk

A Konduktív Gyakorló Általános Iskola és Kollégium dísztermében április 10-én délután, a magyar költészet napja alkalmából került megrendezésre hagyományos szavalóversenyünk. A felcsendülő verseket a nézők és a zsűri figyelmesen meghallgatta és mindig hangos tapssal jutalmazta. Külön köszönjük Kovács Barbarának, aki számos ismert gyermekvers szerzője, hogy elfogadta meghívásunkat és eljött hozzánk! Mosolygó arcokból, csillogó szemekből nem volt hiány ezen a délutánon. A megmérettetés végén alsós és felsős diákjaink örömmel szorongatták az okleveleket, emléklapokat, jutalomkönyveket. Reméljük, hogy jövőre újra találkozhatunk! Köszönjük a támogatást a Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítványnak és a Konduktív Iskoláért Közhasznú Alapítványnak!

Országos Boccia bajnokság meghívás

Szeretettel várjuk a 2019. április 13-14-én megrendezésre kerülő Országos Boccia Bajnokságra!
A Bajnokság helyszíne: Klebelsberg Kuno Ált. Isk. 1028 Budapest, Szabadság utca 23.
Megnyitó: április 13-án, szombaton 9.30-kor.
Díjak átadása: vasárnap 14.30-tól.
A boccia a mozgássérültek, központi idegrendszer sérültek egyik vezető sportága.
A szervezők, A Pető Intézet Pető Sport Egyesülete szeretné, ha ez a bajnokság a főváros parasport életének egyik kiemelkedő eseményévé válna.
Ön a jelenlétével is segítheti ezen törekvésünket.
Megtisztelő jelenlétére számítva, kérem jelezze részvételi szándékát. Válaszát emailben, vagy telefonon várom.

Tisztelettel:
Domokos Zsolt

Mikolovits Veronika Evezős Ergoverseny 2019

2019 február 5-én egyesületünk megrendezte hagyományos, az országos evezős versenynaptárban is szereplő, szeretett kollégánk tiszteletére, nevéről elnevezett „Mikolovits Veronika Evezős Ergoversenyt”. Az eseményre 128 versenyző adta le nevezését! A versenyt számos média érdeklődés övezte!

Eredményes, szép, nagyon jó hangulatú versenynek lehettek tanúi az érdeklődők!
Az idei verseny különlegessége, hogy egyúttal országos utánpótlás, szintfelmérő versenyként is szerepel a versenynaptárban!
A versenyrendezésre összeforrott, szervezet nagy létszámú csapat állt rendelkezésre.
Köszönjük a szervezők, támogatók, önkéntesek önfeláldozó, sokszor talán erőt is meghaladó segítségét!

Hazai ergométeres bajnokságok

2018 december 5-én, Mosonmagyaróváron megrendezésre kerülő ergométeres versenyre 12 atlétával indultunk és köszönet a TEGYA támogatásának, amivel elősegítette versenyzőink sikeres felkészülését és lehetővé vált a versenyre történő utazás, 12 örömmel, boldogsággal ittas, a versenyen elért eredményektől, versenyzővel térhettünk haza!

2019 január 31-én a Győri Méhecske alapítvány szervezésében megrendezett országos felkészítő ergóméteres versenyen 14 versenyzőnk indult! Az izgalmakkal teli eseményen minden versenyzőnk sikeresen helytállt és a megérdemelt eredményekkel tért haza. A verseny különlegessége volt, hogy idősebb versenyzőink világbajnoki felkészülő edzése volt! Így igen nagy izgalmak és pontos edzői utasítás szerinti felkészülés előzte meg a versenyt! Az elért eredmények tükrözik a felkészítők, versenyzők és szponzorok erőfeszítéseit is!

Köszönjük mindenki lelkes támogatását, adományát!

Ergométeres Európa bajnoki sikerek

Kiemelten nagy öröm és elismerés egyesületünk számára, hogy evezős atlétáink a 2019-es évben rangos külföldi versenyeken mérethettek meg. 2019 januárjában Koppenhágában, az európai ergóméteres bajnokságon versenyzőink saját kategóriájukban második, harmadik (férfi, női) helyezést hozhattak haza.

Az alábbi szavakat Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke intézte hozzánk:

Tisztelt Szövetségi Kapitány, Tisztelt Edzők, Kedves Sportolók!

Ezúton szeretnék gratulálni Nektek a Koppenhágában megrendezett Ergométeres Európa-bajnokságon elért eredményeitekhez. Fantasztikus csapat, szép eredményekkel! Szívből gratulálok Pető Zsolt Európa-bajnoki címvédéséhez, Polyák Norbert ezüst és Nagy Ráhel bronzérméhez is. Egyúttal szeretném köszönetemet is kifejezni Nagy Gábor szövetségi kapitánynak, az edzőknek és természetesen a sportolóknak a kiváló helytállásáért!
Bízom benne, hogy a jövőben is hasonlóan remek eredményeket fogtok majd együtt elérni.
Sikeres felkészülést kívánok a közelgő los-angelesi Ergométeres Világbajnokságra, a Magyar Paralimpiai Bizottság a jövőben is minden lehetséges támogatást meg kíván adni számotokra.

Üdvözlettel:

Szabó László
elnök/president
Magyar Paralimpiai Bizottság/Hungarian Paralympic Committee

2019-es farsangunk

2019. február 27-én iskolánk felső tagozatos tanulói farsangi mulatságon vettek részt. Ezen a napon mindenki belebújhatott valaki más szerepébe: hercegnők, szuperhősök, ősemberek, Drakula, pincér és még sok más érdekes állat, gyümölcs, hős is megjelent a színen. A jelmezes felvonulást zsűri értékelte és a legötletesebb, legmókásabb öltözeteket, szerepeket jutalmazta és dicsérte is. A programon ezután mindenki – a gyerekek által korábban összeírt zenei összeállításra – táncolhatott és mulathatott.
Az Alapítvány által támogatott rendezvényen sok-sok finomság került az asztalokra, hogy a forgatagban megfáradtak feltöltődhessenek. Ezúton is köszönjük a TEGYA támogatását!

2018-as motoros tanévnyitó

Idén immár 8. alkalommal vitték motorozni a Pető Iskola kisdiákjait időt-energiát rászánó, szívet-lelket beleadó lelkes motorosok! A „Négykerékről Kétkerékre” elnevezésű motoros rendezvény alkalmából 100 mozgássérült kispajtás kezdhette meg egy nagyon vidám és izgalmas rendezvénnyel a 2018-2019-es tanévet! Mindenki megtalálhatta a helyét a choppereken, motorokon, a háromkerekű épített trike-kon, túramotorokon, nyitott kisbuszon, ahol biztonságosan tehette meg a fél órás kört a főváros legszebb részein. A visszaérkezés után pedig folyt a motorosok és a gyerekek közötti ismerkedés, barátkozás, hiszen sokan már régi ismerősként üdvözölték egymást. A napsugaras későnyári hangulathoz bizony egy kis megvendégelés is kijárt mindenki számára, melyhez a TEGYA biztosította a finomságokat: limonádék, üdítők, sütik, gyümölcsök, édes-sós apróságok szolgáltak uzsonnául a résztvevők számára. Ezúton is hálásan köszönjük az Alapítvány támogatását!