Pető cukrászda

Pedagógusnap alkalmából idén is szerettük volna megköszönni az értünk dolgozó nénik és bácsik egész éves munkáját, törődését és kedvességét. Éppen ezért 2018. június 6-án, szerdán hagyományainkhoz híven ismét megnyitottaajtaját a Pető Cukrászda.

Cukrászdánkban minden betérőt megvendégeltünk. Kávéval, teával, üdítővel, sós és édes süteménnyel kínáltuk a pedagógusokat és az őket segítőket is. A megterített asztaloknál leülhettek beszélgetni, félig vicces jótanácsokat kaptak a nyári szünetben való felüdülésre. A szülői munkaközösségtől jött felajánlások isaz asztalokra kerültek, így téve teljessé az alkalmat. A kiszolgálást természetesen, mi gyerekek végeztük, rendszeresen váltottuk fel egymást, sokan élveztük és szívesen csináltuk.

Ezúton is köszönjük a szervező és segítő nénik munkáját illetve a Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány anyagi hozzájárulását is!

Zenedélutánjaink

A Pető Zenedélutánok egész évben megörvendeztetik  az Intézet gyermekeit. Havonta szerda délutánonként mindig más együttest, zenészt, énekest hívunk meg erre az alkalomra. Ebben az évben jártak nálunk a Nemzeti Filharmonikusok, a Kolompos együttes, a Krammer Teréz fúvószenekar, Rácz Gergő és barátai, stb. A TEGYA-tól kapott támogatással tudjuk őket szerényen megvendégelni, apró emléket, köszönő ajándékot adni. A gyermekek számára pedig hatalmas élmény, hogy olyan zenei élményben lehet részük, melyhez maguk sosem jutnának el.

Kétnapos kirándulás!

„Az iskola tagozat III csoportja 2018. május 18-19-én kétnapos kiránduláson vett részt az enyingi Kabóka Lovastanyán. Vonatunk Siófokra érkezett. Első napunk délelőtti programja egy balatoni hajózás volt A tábor busza szállított bennünket Siófokról, a szálláshelyünkre. Ebéd után izgalmas programokon vettünk részt: lovaglás, motorcsónakázás, paintball. Este tábortűzzel és elemlámpás csokikereséssel fejeződött be a nap. Gyerekeink a második nap délelőttjén traktort vezethettek akadálypályán és ismét lóra ülhettek. Hazautazásunk előtt Siófokon, a Dinasztia cukrászdába ültünk be, ahol 25 féle fagylaltból lehetett választani. Nagyon tartalmas, vidám, élményekkel teli két napot töltöttünk együtt, amit a fotók is igazolnak.

Köszönjük az Alapítvány segítségét. A megítélt összeg tette lehetővé, hogy a szállás, étkezés és programok díját kifizethessük.”

Köszönettel: Varczába Katalin

Az ország kedvenc osztálya

A Pető Intézetből került ki az Ország kedvenc osztálya, amelyet az NL Café oldalon választhattak meg az olvasók. Felejthetetlen emlékeket szereztek a gyermekek a Veszprémi Állatkertben, amihez a TEGYA a Petős gyermekek buszoztatásában segített a három napos osztálykirándulás alatt. Hasonlóan csodaszép élményeket kívánunk minden gyermeknek!

Pető-módszer Beregszászon

A „Csilla von Boeselager” Máltai Szociális Központ átadó ünnepségét követően, 2017. április 26-án dr. Tenk Miklósné dr. Zsebe Andrea, a Pető András Főiskola rektora és Makuk János, a BJMSZ elnöke együttműködési szerződést írtak alá a sikeres munka folytatásának szavatolására.  A Semmelweis Egyetem Pető András Karának és a TEGYA-nak köszönhetően tehát évente két alkalommal kerül sor konduktív nevelésre a Csilla von Boeselager Máltai Szociális Központban.

A konduktorok feladata felkészíteni a hozzátartozókat, hogyan építsék be mindennapi életükbe gyermekük fejlesztő programját. A család sérültekkel szembeni attitűdjének megváltoztatásában is segítő kezet nyújtanak. Különféle képességfejlesztő eljárásokkal fejlesztik a gyerekek kommunikációs, kognitív és cselekvési képességeit.

A csoportos komplex program magában foglalja az egyén és a csoportra szabott különféle mozgásos és kognitív feladatokat, azok gyakorlását, az újonnan tanultak alkalmazását különböző szituációkban. A szakemberek arra törekszenek, hogy a hozzájuk forduló mozgássérültek visszanyerjék elvesztett képességeiket, lehetőségük nyíljon az aktív, tartalmas, minél önállóbb életre.

Ukrajnában sajnos még nem gyakorolják a konduktív nevelést, így sok kárpátaljai beteg és hozzátartozóik csak a BJMSz felhívaisából értesül arról, hogy létezik a pető-módszeres rehabilitáció. Az egyik anyuka például Lembergből hordja a fiát az évente két alkalommal szervezett Beregszászon tartott fejlesztő programra, mert azt mondja, bár rengeteg kezelést kipróbáltak már, de egyik sem volt olyan hatékony, mint a pető-módszer. A szülők többsége nem akarja elfogadni az orvosok által alkotott véleményt, miszerint sérült gyermekeik sohasem élhetnek önálló, teljes életet.

A rehabilitációk folyamán a szülők nem ismerve akadályt, minden nap elhozzák gyermekeiket a pár órás foglalkozásokra, mert a három hét alatt más számára apró, de számukra hatalmas változásokat tapasztalnak betegeiken. Szinte észrevétlenül történnek a csodák, például az utolsó héten már többen saját lábukon sétálnak ki a teremből az addig kerekesszékkel közlekedők. Vagy megtanulnak kanalat, villát, tollat megfogni és használni. Az egészséges emberek számára ezek természetes, ösztönös adottságok, de nekik sok fáradtságot és energiát kell belefektetni, hogy megtanulják.

A pető-módszeres foglalkozások alkalmával a konduktorok játékosan vezetik rá a gyerekeket, a fiatalokat a tanulásra, így azok nem érzik tehernek az itt töltött időt. Az utolsó héten pedig könnyezve vesznek búcsút egymástól, hiszen szoros barátság alakul ki a konduktorok és betegek között. Sőt az egyik gyerek édesanyja megjegyezte, nem csupán barátokat találtak itt a foglalkozások alkalmával, de sorstársakat is, ami által igazi családdá kovácsolódtak össze. Ezért is várják mindig nagyon az újabb találkozást.

Tehetséggondozó program

A TEGYA támogatásával valósulhatott meg a Petős gyerekek tehetséggondozó programja, amelynek eredménye a rengeteg gyönyörű kép, ének és előadás voltak. A legfontosabb mindezek mellett pedig az, hogy a gyermekeink számára mérhetetlen örömet tudtunk nyújtani azzal, hogy alkothattak. A képzőművészeti alkotásokra a következő linkre kattintva tudnak licitálni, amellyel hozzájárulnak az intézményünk fenntartásához.

Köszönjük mindenki támogatását!

Hajó átadás

TEGYA alapítvány támogatás által a Pető Sport Egyesület egy wintech típusú egypár evezős hajóval segíti az adaptív evezés hazai utánpótlását. Ezzel az adománnyal immáron három hajóra gyarapodott az egyesület flottája, így „hatékonyabban tudják kihasználni az edzésekre szánt időt”,  – mondta Márton Gábor szakedző.
Az Egyesület szeretettel várja az evezés sportágat választó leendő paralimpikonokat!
A hajó átadásán jelen volt a TEGYA alapítvány elnöke Schumicky András, a Magyar Paralimpiai Köztestület elnöke Szabó László a Pető Sport Egyesület evezős atlétái, a Pető András Kar Gyakorló Általános Iskola és Kollégium igazgatója Makk Ádám.

Boccia bajnokság

A Pető Sport Egyesület és a Magyar Paralimpiai Bizottság szervezésében került sor 2017 szeptember 22 és 24 között a régóta várt országos boccia bajnokság. Összesen 9 egyesület képviseltette magát Pécstől Miskolcig az ország számos pontjáról, hogy az 59 versenyző összemérje boccia tudását és eltöltsenek együtt három feljethetetlen napot. A résztvevők jókedvéhez és kiváló teljesítményéhez hozzájárult a szervezők által biztosított teljes ellátás, amelynek biztosításából oroszlánrészt vettek ki az önkéntesek. Minden versenyzőnek, szervezőnek, önkéntesnek, támogatónak és látogatóknak köszönjük, hogy létrejöhetett ez a színvonalas és feledhetetlen sportesemény!

A Pető módszer Kárpátalján járt a TEGYA segítségével

A „Csilla von Boeselager” Máltai Szociális Központ átadó ünnepségét követően, 2017. április 26-án dr. Tenk Miklósné dr. Zsebe Andrea, a Pető András Főiskola rektora és Makuk János, a BJMSZ elnöke együttműködési szerződést írtak alá a sikeres munka folytatásának szavatolására. Ennek fényében került sor szeptember 25-én egy újabb szűrésre, aminek folytán a már tavasszal felállított csoportokat töltötte fel a konduktor a fejlesztésre alkalmas betegekkel. Szeptember 26-án így huszonkét fő részvételével a ” Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért ” Alapítvány támogatásával kezdetét vette a háromhetes rehabilitáció.  A korosztály vegyes – csecsemőktől felnőttekig -, így három csoportra osztva zajlanak a foglalkozások. Reméljük az őszi rehabilitáció is olyan sikeresen zárul, mint a tavaszi!

Motoros tanévnyitó 2017.

Két keréken kezdték a tanévet a Pető András Kar gyakorló általános iskolásai

Immár hetedik alkalommal nyitották meg motoros felvonulással a tanévet a Pető András Kar Konduktív Gyakorló Általános Iskolájában és Kollégiumában. A „Négy kerékről két kerékre” elnevezésű rendezvény keretében mintegy száz iskolást vittek városnézésre Budapest utcáin.

Az eseményen több híresség is részt vett, így a gyerekek együtt motoroztak többek között  Talmácsi Gábor világbajnok motorversenyzővel, Harsányi Levente műsorvezetővel, Kovács „Koko” István világbajnok bokszolóval, Szabó Győző  és Tóth Roland színművészekkel, Semmi-Kis Tünde modell és motorversenyzővel.

A Budapest Tuk-Tuk jóvoltából, idén először sok mozgáskorlátozott gyermek motoros riksából élvezhette a városnézést.

“Fantasztikus érzés látni a felhőtlen boldogságot a gyerekek arcán, ahogy szinte szaladnak a motorok felé, mindegyikük megtalálva saját magának a legmegfelelőbb helyet a járművek ülésén. Jó látni, hogy évről – évre mennyivel felszabadultabban tudják élvezni a motorozást a mozgásukban korlátozott kisgyerekek is” – mondta el Császár Claudia, a rendezvény főszervezője.

Idén is támogatta a rendezvényt a BRFK motoros szakosztálya, a Mentőmotor Alapítvány és a Groupama Biztosító, akik lehetővé tették, hogy a motorozás biztonságos keretek között valósulhasson meg.  Az esemény előtt a gyerekeket a Honda-Safety Hungary vezetéstechnikai szimulátoraival, illetve a Hungaroring-Miniring játékaival szórakoztatták a szervezők.

Vona Zsófia
Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem