Csapatépítő – I. csoport

Tisztelt Alapítvány!

A Pető Iskola I. csoport konduktorai nevében szeretném megköszönni csapatépítő programunk támogatását!

A tanév végén egyik kolléganőnket látogattuk meg Telkiben, ahol egy lazulós, csodálatos délutánt töltöttünk el együtt. Elbúcsúztattuk a nyugdíjba menő kolleginánkat is, megható pillanatokat éltünk meg együtt. A támogatásból a csoport összejövetelünk étkezését fedeztük, amely hozzájárult jó hangulatunk megteremtéséhez. 


Hálás köszönettel:
Márton Gáborné
Pető Iskola I. cs. csoportvezető

IV. csoport tanév végi kirándulása

A IV. csoport tanulói pár nappal a tanév vége előtt Siófokra utaztak. A vonatút és egy rövid séta után a Nagystrand területén álló Óriáskerékről 50 méteres magasságból megcsodálták a Balatont. A tériszonyt leküzdve gondtalanul élvezték, csodálták a balatoni panorámát. A T-Flotta Talizmán III. hajóján sellővé és kalózokká változtak át a gyerek, majd egy finom ebéddel zártuk a napot. Az iskola 6. osztályos tanulói szép élményekkel gazdagodva értek haza este az egész napos kirándulás után. Köszönjük szépen a támogatását!

Csapatépítő (VI. csoport)

Tisztelt Alapítvány!

Nagyon szépen köszönjük a támogatást, segítségükkel egy tartalmas, élményekben gazdag  programban lehetett részünk, ami igazán jó kikapcsolódás volt a konduktoroknak! Sétáltunk egyet a festői Kopaszi-gáton, majd közös vacsorával és beszélgetéssel telt az este.

További jó munkát!

Hálás köszönettel  a VI-os csoport konduktorai nevében:

Gács Barbara

Szakmai gyakorlat a szakiskolán

A 9. osztályosok nagyon izgalmas heteket tudhatnak maguk mögött. Az alapítvány jóvoltából sikerült megszínesítenünk nemcsak a tanév utolsó napjait, de még a szakmai gyakorlatot is. A támogatás segítségével meghívhattuk magunkhoz a KB35 Színházi Nevelési Társulatot, akik egy elgondolkodtató darabot hoztak a segítségadásról, illetve -elfogadásról. Katartikus pillanatokat okoztak nekünk azzal, hogy drámapedagógiai módszerekkel lehetővé tették, hogy tanulóink igazán átéljék a szereplők élethelyzetét és életszerű tanácsokat kaphattak arról, mit tehetnek, ha valaha hasonló cipőben járnak. Továbbá az alapítványi hozzájárulás segített abban is, hogy a szakmai gyakorlat kreatív, illetve életvitel moduljait változatossá tegyük tanulóink számára. Hálásak vagyunk a tartalmas programlehetőségekért!

Pető Zenedélutánok

Tisztelt Alapítvány!

A Pető Zenedélutánok szervezőinek nevében szeretném megköszönni a rendezvényeink támogatását.

Februárban a Köbölkút úti Általános Iskola gyermekkara, márciusban Várallyay Petra hegedűművésznő voltak a vendégeink, csodálatos koncertben volt részünk. Májusban a Pető Zenedélután keretében zajlott Iskolánk énekversenye, melyen a meghívott zsűritagoknak is ajándékkal köszöntük meg részvételét.

Hálás köszönettel a szervezők nevében:
Márton Gáborné
Pető Iskola I. cs. csoportvezető

Kirándulás Gödöllőre a Királyi Kastélyba

Az idei csoportkirándulásunkat egy olyan helyre terveztük, ahol még diákjaink nem jártak. Természetesen vonattal érkeztünk a városba, ahol az állomáson először a Királyi váróba tértünk be. A sok történelmi érdekességet rejtő gödöllői Grassalkovich Kastélyban egy nagyon tartalmas napot tölthettünk el. A tárlatvezetés során a kiállító termeken kívül olyan helyekre is bepillanthattunk, ahova a látogatók nem mehetnek be. A Királyi lakosztályokon kívül, a barokk színházat, lovardát és istállót csodáltuk meg. Néhány diákunk a Horthy bunker szabadulószobába is eljutott, ahol nagy erőfeszítések és természetesen jóízű rötyögések közepette igyekezett a feladványokat megoldani és kiszabadulni. Egy bőséges ebéd után, múzeumpedagógiai foglalkozás keretében tovább gyarapíthattuk ismereteinket pl. a bálteremben egy kis keringőzéssel, majd a királyi pár gyermekeinek Mária Valéria és Rudolf napirendjének összeállításával.

Örömteli, hogy a személyes megtapasztalások révén Gödöllőhöz diákjaink most már könnyebben tudnak történelmi eseményeket társítani.

9.B év végi programjai

9.B osztályunk idén kezdte meg az adatrögzítő vizsgára való felkészülést csoportbontásban. Ezért volt nagy álmunk, hogy a tanév végéhez közeledve minél több időt tölthessünk közösen. Az Alapítvány jóvoltából nagyszerű napokat tudhatunk magunk mögött. Először akadályversenyt szerveztünk, majd élményfestettünk, illetve eljutottunk a Madame Tussauds frissen megnyílt kiállítására is, ami után még az eső sem tántorított el bennünket egy rózsafagyi elfogyasztásától. Köszönjük az alapítványnak az élményeket!

Pető Cukrászda

Az iskola diákönkormányzata – Baranyai Dorisz, Héviziné Molnár Csilla és segítő nevelőik közreműködésével – idén is megszervezte a Pető Cukrászdát. Szokásainkhoz híven, pedagógusnap alkalmából igyekeztünk ünnepélyessé tenni ezt a napot számukra: a tanáriban berendezett kis kávézóban finomságokkal vártuk a betérő, értünk egész évben fáradozó felnőtteket. Idén egy online faliújsággal (KATT) is készültünk.

Ezúton is köszönjük a Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány anyagi hozzájárulását!

Pető irodalmi délutánok

Beszámoló és köszönetnyilvánítás

A 2022-2023-as tanévben Pető irodalmi délután címmel indítottuk el azt a kulturális rendezvénysorozatot, amely kortárs költők, írók, zenészek, és a kultúra más területein működő alkotók meghívásával teszi élővé, élményszerűvé a befogadást az általános iskola felső tagozatosai és a szakiskolások számára.

A szervezéskor abból indultunk ki, hogy azért is fontos az élő kapcsolat a meghívott alkotók és a befogadók, jelen esetben az aktívan résztvevő fiatalok között, mert ezek hatására a kultúra nem marad csupán a könyvekben, vagy egyéb médiumokban megőrzött „holt” jelenség. Neves szerzőkkel találkozhatunk „élőben”, de a találkozók előtt olvasóként, zenehallgatóként is készülünk a találkozásokra.

A Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány segítségével öt alkalommal rendeztünk kulturális találkozókat. Ezek az események rendszerint csütörtökönként, 16.00 és 17.00 óra között, kollégiumi időben zajlottak le. Rendezvényeink, a meghívott vendégek tiszteletére és a résztvevő közönség örömére félórás közvetlen találkozókkal zárultak, ahol mindenki számára alkalom nyílt a meghívott vendégekkel való személyes beszélgetésre is.

Szeretnénk, ha a Pető irodalmi délutánokon a közönség soraiban tanulóink mellett, azok legközelebbi rokonai is jelen lehetnének, úgy, ahogy ez ebben a tanévben is történt.

Meghívott vendégeink minden esetben tiszteletdíj nélkül léptek fel nálunk. Az Alapítvány jóvoltából azonban minden fellépőt megajándékozhattunk, és a közönséggel együtt meg is vendégelhettük őket.

A Pető irodalmi délután redezvényei az idei tanévben:

2022. október 13-án Varró Dániel költő volt a vendégünk, aki rengeteg nézőt vonzott. Talán ez alkalommal volt a legnagyobb létszámú a közönség. Az általános iskola felsős tanulóin  és a szakiskolás fiatalokon kívül szülők, sőt nagyszülők is jelen voltak a Díszteremben, ahol Varró Dániel  interaktív rímkereső játékra invitálta a lelkes közönséget. Beszélt életéről,  pályájáról és az alkotás folyamatáról is. Végül készülő művéből, a Túl a Maszat-hegyen folytatásából is olvasott fel részleteket.

2023. március 9-én Szendrő Szabolcs hegymászó, természetfotós jött el hozzánk. Szabolcs a Himalája egyik nyocezres csúcsát is megmászta, de jelenlétének nem csak magassági rekordja adta a jelentőségét. Kiváló sportembert ismerhettünk meg Szabolcs személyében. Olyan embert, aki számára az önfejlesztés eszköze a hegymászás. Aki mozgássérültségét feledtetve élményeket és példát ad követőinek, olvasóinak és az őt hallgatóknak. Hogyan forduljunk alázattal a világhoz, egymáshoz? Ezeket a kérdéseket is érintette Szabolcs előadása. Mindegyik természetfotójához tartozik egy-egy történet, kalnand, erőfeszítés és a természet tiszteletének gondolata.

2023. március 23-án Zalán Tibor költőt, írót fogadtuk Háry- A rettentő magyar vitéz című könyve kapcsán. Háry János történetét különböző műfajokon át kalandozva ismerhették meg tanulóink, hiszen Garay Jánostól Kodály Zoltánon át Szinetár Miklósig bővítettük az olvasni- és hallgatnivalóinkat. Irodalom, zene és film. Így kalandoztunk a műfajok és művek között a nagyotmondó Háry jegyében a Zalán Tiborral való találkozásunk előtti magyarórákon, énekórákon, délutáni foglalkozásokon. Tibor remekül ért közönsége nyelvén. Így beszélgethettünk életről, irodalomról,  és mindezt jókedvvel tettük. Zalán Tibor nagy örömmel fogadta, hogy a jó hangulatú találkozó zárásaként petős gyerekek olvastak fel Háry-könyvéből.

2023. május 9-én Huzella Péter zenész, dalszerző és Zalán Tibor költő, író tartott nagysikerű irodalmi délutánt iskolánk Dísztermében. A találkozót Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója jegyében szerveztük meg. Azok a felsős versmondók mondhatták el itt verseiket, akik Petőfi Sándor vagy Arany János egy-egy versével már nagy sikert arattak áprilisi szavalóversenyünkön. Ez alkalommal a nagyobb  közönség tapsait, valamint Huzella Péter és Zalán Tibor értő figyelmét és elismeréseit is megkaphatták diákjaink. Huzella Péter, aki a NeilYoung Sétány együttes alapító tagja, Petőfi, Arany és Zalán Tibor verseit is előadta saját megzenésítésében.

2023. május 22-én a Kaláka együttes koncertjének örülhettünk. A már hagyományosnak mondható szabadtéri koncerten Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Becze Gábor és Radványi Balázs társaságában Huzella Péter, az együttes egykori tagja is fellépett. Verseket mondott Aux Mátyás, általános iskolánk egykori tanulója, a petős Kaláka-koncertek kitalálója és fő szervezője. A klasszikus és kortárs magyar költők megzenésített verseinek alsósok, felsősök, szakiskolások és felnőttek egyaránt örülhettek. Sok dalt együtt énekeltünk a Kaláka együttes tagjaival, hiszen  ismertségük és sikerük minden korosztály körében töretlen. Köszönjük, hogy az idén is eljöttek hozzánk és játszottak nekünk!

Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik kulturális rendezvényeinken felléptek, és azoknak is, akik munkájukkal hozzájárultak sikeres megvalósulásukhoz.

Köszönet Baranyai Dorisznak a rendezvények megvalósításáért!

Köszönet a Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítványnak, hogy lehetővé tette, és pályázati pénzzel anyagilag is támogatta a vendégek megajándékozását és a közönség megvendégelését!