Felejthetetlen búcsúzás

Szeretném megköszönni a TEGYA-nak az anyagi támogatást, hogy az osztályomnak felejthetetlenné tudjuk tenni az utolsó heteket. Hatalmas élmény volt számukra a limuzinozás. Amikor meglátták a bejárat előtt az autót, el sem akarták hinni, hogy valóban értük jött. Borzasztóan élvezték, hogy gyerekpezsgővel koccinthattak az autóban. A bankettünk is nagyon-nagyon jól sikerült. Minden vendégnek nagyon tetszett a gyerekek műsora, a finom ételektől, meg egyenesen el voltak ájulva. A gyerkőcök pedig nagyon örültek a fényképes egérpadnak, amit emlékül kaptak. Sikerült elérni, amit szerettünk volna, az egész osztály szuper élményekkel és ajándékokkal gazdagodott.
Kata

Kirándulás a Budakeszi Vadasparkba

Tisztelt TEGYA Alapítvány!

Ezúton szeretném kifejezni köszönetemet, hogy a TEGYA Alapítvány a buszbérlés költségének fedezésével támogatta kirándulásunkat.

2022. május 23-án, 17 gyermekkel látogattunk el a Budakeszi Vadasparkba. Tanulóinknak kiváló tapasztalatszerzési lehetőséget jelentett, hogy a természetes élőhelyükön ismerkedhettek az állatokkal, rácsodálkozhattak az erdő szépségeire és kipróbálhatták az ötletes fajátékokat. Nagyszerűen éreztük magunkat.

Budapest, 2022. május 24.

Köszönettel és üdvözlettel, Vajdáné Mühl Marianna

Látogatás a Budapest Galériában

A SE PA Gyakorló Óvodájának Katica csoportja újra ellátogatott a Budapest Galéria-ba, ahol Szabics Ágnes művészetpedagógus a SKIN CALENDAR: A VÁROS BŐRE című kiállításhoz kapcsolódó izgalmas mesével és a csoportra szabott fejlesztő tevékenységekkel várta a gyerekeket.

Köszönjük a Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány – TEGYA-nak, hogy rendszeresen részt vehetünk a kortárs kiállításokon rendezett komplex fejlesztő foglalkozásokon, ahova biztonságosan és kényelmesen utazhatunk.

Digitális témahét győzteseinek díjazása

A TEGYA támogatása által különböző díjazásban részesíthettük a Digitális témahét keretén belül meghirdetett pályázatok, versenyek résztvevőit.

Köszönjük szépen az Alapítványnak, hogy támogatásával hozzájárult a program megvalósításához és a nyeremények által növelte a motivációt ahhoz, hogy a pedagógusok és a szülők is mind jobban elmélyedjenek a digitális világ rejtelmeibe, lehetőségeibe!

Látogatás az Országházban

Tisztelt Alapítvány!

Az alábbi képpel szeretnénk megköszönni, hogy autóbusz bérlés biztosításával segítették a szakiskola előkészítő évfolyamos tanulói számára szervezett tanulmányi kirándulás lebonyolítását.

A fiatalok izgatottan készültek, többségük még sosem járt Magyarország ikonikus épületében. Eredeti, mahagóni borítású lift segítségével jutottunk a szobrokkal és színes üvegablakokkal teli, aranyozott és díszfestésekkel gazdagított folyosóról a főemeletig. Megcsodáltuk a régi főrendházi társalgót, az üléstermet, a kupolacsarnokot a Szent Koronát és a Koronázási jelvényeket.
A látottak élményeiről az Allegro di Fragola étterem teraszán fagylaltozás mellett beszélgettünk.

Köszönjük!

a 9.E/1 és 9.E/2 tanulói és konduktorai

Színházlátogatás

Tisztelt Alapítvány!

A Pető Iskola I. csoportja nevében szeretném megköszönni színház programunk támogatását! Április 6-án este a gyerekekkel a Pesti Színházba látogattunk, A dzsungel könyve c. zenés játékot tekintettük meg. Az utazást tömegközlekedési eszközökkel oldottuk meg, ami külön élmény volt a gyerekeknek. Az előadást nagyon izgatottan várták, nagy ajándék volt mindannyiunk számára.

Hálás köszönettel:

Márton Gáborné

Pető Iskola I. cs. csoportvezető

Év végi meghitt ünneplés

Hálásak vagyunk a Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány támogatásáért, mellyel megszínesíthettük évzáró csapatépítésünket.Hisszük, hogy a megfelelő munkahelyi légkör kialakításában szerepe van a munkahelyen kívüli találkozásoknak is, amikor alkalmunk nyílik informálisabb környezetben megismernünk egymást. Már most biztosak vagyunk abban, hogy a közösen töltött délután, a személyes élmények, a csapatidentitást erősítő „címerünket” ábrázoló bögrék mind-mind fokozni fogják teammunkánk hatékonyságát. Köszönjük az alapítvány támogatását!

Logopédiai munkacsoport beszámoló

A Tégy A Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány jóvoltából olyan fejlesztő- és vizsgálóeszközökkel gyarapodhatott óvodánk, melyek kifejezetten hasznosnak bizonyulnak a mindennapi fejlesztések során.

Az 5. életévüket betöltött óvodába járó gyermekek kötelező logopédiai szűrését jól kiegészíti a TROG Nyelvtani Szerkezetek Megértése Teszt. A vizsgálóeljárás segítségével megállapítható, hogy az olvasás és írás elsajátításának nehézségei mellett a nyelvtani megértés területén is mutatkozik-e sérülés.

Pszichomotoros fejlettség vizsgálata 2021. áprilisától a SEED Fejlődési Skálával kiegészülve valósulhat meg intézményünkben a TEGYA-nak köszönhetően. A Skála 4 éves korig az eltérő fejlődésmenet diagnosztikájában kiválóan alkalmazható. A Skála a fejlettségi szint megállapítása mellett nagyban hozzájárul a fejlesztési lehetőségek egyértelmű meghatározásához is, így a beavatkozás szakszerűen, időben elkezdődhet.

Az ELA (Everyday Life Activities), olyan kommunikációs eszköz, amely 3000 db-os képsorozatot tartalmaz, és a mindennapi tevékenységeket foglalja magában. A képsorozat kiválóan alkalmazható ép – és eltérő beszédfejlődésű gyermekek szókincsbővítésében.

Hitélet. 125. adás

Ballagás

A pandémia miatt- rendhagyó módon- 8.osztályosaink ballagását és bankettjét augusztus 31-én tartottuk. Szerettük volna emlékezetessé tenni számukra ezt a napot. A ballagás után a díszteremben folytatódott a közös emlékek felidézése. Természetesen a finom ételek és italok sem hiányozhattak. Meglepetésként két torta is érkezett. Búcsú ajándékként pendriveot kaptak, amin az elmúlt évek legemlékezetesebb eseményeiről készült fotókat gyűjtöttük össze. Minden gyermek kapott egy pólót. A pólón olvasható szöveg a vírus okozta rendkívüli helyzetet örökítette meg vicces formában. Sikerült egy vidám, olykor megható pillanatokat is hozó délutánon elbúcsúztatni 13 végzős diákunkat.
Köszönjük a TEGYA támogatását, ami lehetővé tette mindezt.