Szakiskolai szalagavató

2024. januárjában másodszorra is szalagavatóval ünnepeltük meg a Szakiskolánk végzős tanulóit. Egy gyönyörű, színvonalas és megható ünnepség keretében tűztük fel a szalagokat és emlékeztünk meg az elmúlt évekről.  Rendkívül hálásak vagyunk, hogy az Alapítvány támogatott bennünket a szalagok beszerzésében, a büfé kínálatának megszínesítésében és az alkalom nívójához illő dekoráció megteremtésében. Csodás élményekkel és örök emlékekkel gazdagodtunk. További szavak helyett meséljen ez a videó a nagy napról.

Farsangi mulatság a felső tagozaton

2023-2024. tanévben a télbúcsúztató farsangi mulatság igazán fergetegesre sikeredett. A felső tagozatos diákok pompásabbnál pompásabb jelmezekbe öltöztek és bátran mutatták meg magukat társaiknak. Természetesen a legötletesebb jelmezeket külön díjaztuk, de szerencsére az idei alkalommal senki sem ment haza üres kézzel.

A jelmezversenyt követően a tanulók több helyszínen is eltölthették idejüket. Volt lehetőségük a büfé kínálatából választani, ahol a csokiszökőkút nagy sikernek örvendett, de nem sokkal mögötte a sültkrumpli is hatalmas hírnévnek örvendhetett. Természetesen az idei évben sem csak a hasakat töltöttük meg, hanem élményekkel is gazdagodhattak. Kialakítottuk egy fotó sarkot, ahol megörökíthették jó kedvüket, formabontó jelmezeiket. Lehetőségük volt kipróbálni a BeerPong játék menetét, lépéseit, valamint a hazárdjátékok világába is elnézhettek a kaszinóasztal segítségével. Természetesen minden rendezvény sztárja, a csillám tetoválás sem maradhatott ki.

Az eredményhirdetés után minden tanuló ezen lehetőségek közül választhatott, illetve kezdetét vehette a táncos mulatság is, ahol hangos zenével, jókedvvel, tánccal űztük el a tél utolsó hűvös szeleit.

Nagyon köszönjük az Alapítvány támogatását!

Csapatépítő: Mazsola csoport

Köszönjük a TEGYA támogatását, hogy ünnepi körülmények között, kötetlen beszélgetés formájában zárhattuk le az évet, mélyíthettük tovább a jó kollegiális légkört, illetve vethettünk fel építő gondolatokat a következő félévre való készüléshez! 

Pető Zenedélután támogatása

Tisztelt Alapítvány!

A Pető Zenedélutánok szervezőinek nevében szeretném megköszönni a rendezvényeink támogatását.

Szeptemberben a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnázium, októberben a Medikus Zenekar voltak a vendégeink, fantasztikus hangversenyekben részesülhettünk.

Novemberben Szabó Ádám egy nem mindennapi hangszert hozott közelebb hozzánk, a harmonikát. Előadásával fergeteges hangulatot teremtett, kicsik és nagyok egyaránt lelkesen énekeltek együtt.

A meghívott vendégeknek ajándékkal köszöntük meg a részvételét.

Hálás köszönettel a szervezők nevében:
Márton Gáborné
Pető Iskola IV. cs. csoportvezető

Sütés-főzés a KIÉ csapattal

Szeptember elején a Szakiskola KIÉ csapata azt a célt tűzte ki maga elé, hogy szeretnének otthonosabban mozogni a konyhában, illetve szeretnének megtanulni egyszerű recepteket, melyekkel otthon szüleiknek, szeretteiknek is kedveskedhetnek. Ezen felbuzdúlva kiválasztottunk közösen több receptet, melyeket elkészítettünk a félév során. Eleinte még a leveles tésztából készült sajtos pogácsa is nehézséget okozott, de novemberben már bonyolultabb recepteket is könnyedén elkészítettünk. A sajtos pogácsán túl készítettünk még bögrés süteményt, sajttortát, csokis browniet, de még halloween-i süteményeket is! A sütésen túl pedig a bevásárló lista írását és a bevásárlást is gyakorolhattuk, mely szintén az önálló életre készít fel.

Nagyon köszönjük a TEGYA-nak, hogy lehetővé tette Nekünk ennek a projektnek a megvalósulását!

Csigabiga csoport kirándulása

Szeptember végén a Csigabiga csoport útra kelt az őszi napsütésben. Gyermekvasúttal utaztunk, rövid sétával érkeztünk a Piczinke póniudvarba, ahol nyuszik, malacok, bárányok, kecskék vártak ránk, a pónikat nemcsak simogatni, de fésülgetni is lehetett. Lovaglás után sokféle lehetőségből választhattunk. Többek közt célbadobás, trambulin, gokart, a régi idők edényeivel felszerelt homokozó.

A játékkal töltött órákat piknikkel zártuk, majd felkerekedve a Normafához mentünk, ahol a játszótéren a legkülönbözőbb csúszdákon, hintákon, mászókákon, kötélpályán töltöttük az időt a szülők érkezéséig. Kicsik és nagyok egyaránt elfáradva,de élményekkel gazdagon tértek haza. Azóta már több gyermek családjával is ellátogatott a póniudvarba.

Köszönjük a TEGYA támogatását, hogy megvalósulhatott ez az emlékezetes program!

Nyári hittantábor

Idén, július 15-23-ig két turnusban nyaraltak hittanos tanulóink a Balatonnál, Szóládon. A gyerekek korosztály szerinti bontásának célja az volt, hogy a programokkal, témákkal jobban megközelítsük igényeiket és teljes figyelmünkkel tudjunk a nagyok felé is fordulni.

Szombaton délben már megérkeztünk szállásunkra, amit azonnal birtokba vettünk. Mivel különböző osztályba jártak tanulóink, ezért először röviden bemutattuk egymást, majd délután közösen megfogalmaztuk tábori szabályainkat annak érdekében, hogy mindannyian jól érezhessük magunkat. Este máris egy vidám élményben volt részünk, amikor Balatonszárszón a színházban megnéztünk egy komédiát.

Vasárnap délelőtt kis kártyákat készítettünk és képeslapokat írtunk szeretteinknek. Furcsa, hogy 10-20 évvel ezelőtt még természetes volt a postai üzenet, ma pedig már szinte senki nem használja ezt a kedvességet, pedig mennyire örültek neki a szülők! (Amit természetesen utólag tudtunk meg 🙂 ) Misén vettünk részt, ahol kedvesen köszöntöttek minket és látszott, hogy örülnek a falusiak fiatalos jelenlétünknek. Délután kis csapatokban, vaktérkép alapján indultunk felfedezni a falu utcáit, érdekességeit stb. majd nagyot strandoltunk.

Hétfőn délelőtt padlókép segítségével tudatosítottuk, hogy mindenki kapott talentumokat, adottságokat, értékeket Istentől azért, hogy azokat kamatoztassuk, kibontakoztassuk. Délután a szomszéd faluban, Telekiben néztünk meg egy régi tűzoltó szertárt, egy régi iskolát, egy középkori templomot és a több, mint 300 éves berkenye fát.

Kedden István bácsi vezetésével József Attila és Lackfi János néhány verse alapján beszélgettünk hitről, imáról, Istenről. Délután ismét strandoltunk, majd este tábortűz mellet KI MIT TUD-dal zártuk ezt a néhány szép napot.

Szerdán délelőtt búcsúztunk az ifiktől és délután már köszöntöttük táborunknak fiatalabb lakóit.

Sok program egyezett a nagyokéval – ismerkedés, szerződés kötés, képeslapírás, falumegismerés, strand, padlóképes együttlét, estiimák, mise a falusiakkal, finom és jó hangulatú étkezések, tábortűz és KI MIT TUD… Viszont esti diavetítés, bábszínház, kacagásokkal és kis izgalommal teli társasozások, egyénre szabott ajándéknaplók élményekkel megtöltése „csak” a kisebbek kiváltsága volt.

Köszönjük az Alapítványnak, hogy támogatásával könnyebbé tette a táborban való részvételt hittanosaink számára és ezzel hozzájárult barátságok kialakulásához, élmények gyűjtéséhez és résztvevőink hitbeli fejlődéshez.

Hálával és tisztelettel a gyerekek és segítő társaim nevében is:

Surinás Klára táborszervező

Szakszolgálat évzáró rendezvény

2023.07.04-én tartotta a Pedagógiai Szakszolgálat a szakmai napját, melyen igazán tartalmas és magával ragadó előadásokat hallgathattunk meg. A kellemes hangulathoz pedig a TEGYA járult hozzá, akinek ezúton is szeretnénk köszönetet mondani. 

Pedagógiai Szakszolgálat köszönő szavai

Kedves Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány!

Ezúton szeretnénk kifejezni hálánkat és köszönetünket az alapítvány támogatásáért, amelyet ebben a tanévben nyújtottak csoportunk, a SE PA EKPMI Pedagógiai Szakszolgálat Intenzív Intervallum Konduktív Nevelési Csoport számára.

Új fejlesztő eszközök beszerzésével csoportunk eszköztárát színesítettük. Olyan játékokat tudtunk vásárolni, melyekkel még hatékonyabban támogathatjuk a hozzánk járó gyermekek fejlődését. Például az alapítványi támogatásból vásárolt roller nagyban hozzájárul a gyermekek mozgásfejlődéséhez.

A jeles napok szervezésére megpályázott összegből lehetőségünk nyílt a 6 éves, tőlünk elballagó gyerekektől méltó módon, ballagó batyuval és ballagási ünnepséggel búcsúzni. Anyák napja alkalmával megható meglepetés ünnepséget szerveztünk.

Az alapítványuk támogatása révén az erkélyünk felújítására is lehetőségünk nyílt, amely korábban egy kihasználatlan terület volt. Magaságyás és homokozó beszerzésével barátságosabbá, gyermekközpontúvá tudtuk tenni az erkélyünket. Ezen eszközök által a csoportba járóknak lehetősége nyílik arra, hogy a konduktív pedagógia szemléletén keresztül, egy ismert, biztonságos közegben szerezzenek tapasztalatot környezetünkről, a növények gondozásáról, ezáltal a foglalkozásaink még komplexebbé, élményalapúvá válhatnak.

Köszönjük támogatásukat!

Pongrácz Eszter
programvezető konduktor

Fantasztikus gyermeknap a Pető sulikban

Az idei (június 7-én megtartott) Gyermeknapunk bizony rendhagyóra sikeredett.  Sok-sok kertben levezényelt nap után ebben évben az időjárás viszontagságai miatt „b” tervvel készültünk. Az utolsó pillanatban újra tervezve a házon belülre szerveztük meg a programokat.

A reggel kreatív alkotással indult, nagy lelkesedéssel óriás papírokra rajzoltak, festettek a gyerekek!

A szokásos ínyenc tízórai (zöldségek, gyümölcsök, mártogatósok) után megérkezett az Állatságok és a Turá-Zoo csapata. A gyerekek megismerkedhettek kecskével, patkánnyal, csótánnyal, kígyóval, skorpióval, madárpókkal, agámával ……sőt meg is fogdoshatták őket. Óriási élményekkel és fóbiák leküzdésével zárták a délelőttöt!

Nincs gyereknap pizza nélkül!! Előző évek pizza rendelései után nagyot álmodva idén helyben sütötték a pizzákat. Pluhár László és pizza pajtik csapata szívvel-lélekkel készítette a ház lakóinak és vendégeinek a friss ínycsiklandóan finom nápolyi pizzát. Kettő óra leforgása alatt több mint 150 darab pizza készült el. Pizza után finom palacsinta érkezett a City Food felajánlásával. Ebéd után pedig hangtálas jóga várta a szusszanásra vágyókat.

Mindeközben ellepték a házat a játékok!! Szobáról szobára haladva rengeteg szuper játék várta a gyerekeket: mini golf pályák, léghoki, lengő teke, óriás sakk, óriás és kisebb jenga, célbadobó, cola-pong, casino terem. A BGE egyetem hallgatói örömmel jöttek játszani a gyerekekkel és rengeteget segítettek a nap folyamán a pakolásban is! A szépség sarkot a Cofidis Magyarország dolgozói “üzemeltették”. Ők is több éve lelkes segítői a gyereknapnak. A gyerekek nagy-nagy örömére csodálatos hajfonatok, csillámtetkók készültek, és a szokásos arcfestés sem maradhatott el. Bigfun cég selfie sarokkal várta a gyerekeket. Vicces emlékek készültek tucatszámra. Az Elszöv-Automatika Kft. anyagi támogatásán felül a dolgozók helyben segítettek a pizza elkészítésében, szervírozásában. Kreatív szobában lelkes konduktorok segítségével akril festékkel falapra csodálatos képeket készítettek a gyermekek. Az udvaron paintballal lehetett célba lőni. Ráadásként vattacukor és pattogatott kukorica készült a gyermekek nagy-nagy örömére.

Hálásan köszönjük a támogatást:

  • Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány
  • Pető Intézet Alapítvány
  • Pizza Pajtik
  • Elszöv-Automatika Kft
  • BIGFUN
  • Pannon Paint ball
  • Tura-ZOO
  • Cofidis Magyarország dolgozói
  • BGE hallgatók
  • City Food
  • Veresi paradicsom