Pető Zenedélutánok

A Pető Zenedélutánok szervezőinek nevében szeretném megköszönni a rendezvényeink folyamatos támogatását.
Februárban ismét eljöttek hozzánk a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnázium néhány tanára és tanulói. Tanév elején a fúvós hangszerekkel ismertettek meg bennünket, most pedig vonós hangszereken, zongorán játszottak, illetve énektudásukat mutatták be. Áprilisban az Iskola énekversenyének keretén belül a Gágogó Zenekar fantasztikus koncertet adott, a fergeteges hangulatba sikerült bevonni a gyerekeket is. Májusban az „Operakommandó” művészei előadásában ismert operák dalait hallgathattuk meg. A meghívott vendégek részvételét ajándékokkal köszöntük meg.

Hálás köszönettel a szervezők nevében:
Márton Gáborné
Pető Iskola IV. cs. csoportvezető