Horányi konduktív tábor

Hálásak vagyunk a TEGYA-nak, hogy most először meg tudtuk rendezni a horányi konduktív tábort az intenzív intervallum nevelési csoport jelenlegi és már elballagott gyermekei számára. Két hét alatt két csapattal is rengeteg programon tudtunk részt venni, amik a gyermekek és szüleik számára is felejthetetlennek bizonyultak. A támogatás révén a gyerekek eljuthattak a Pusztamonostori birkásba, ahol megismerkedhettek a háztáji állatokkal és a kecskék simogatásán túl még nemezelhettek is. Emellett lehetőségünk volt a táborunkban egy igazi moziestet megszervezni, amire a gyermekek 3 kagyló áráért tudtak jegyet váltani. Mégis az együtt töltött idő egyik legkedvesebb élménye, hogy egy közös hajóútra is eljuthattunk, ami sokaknak életük első vízi kalandját jelentette.
Mindezekért szeretnénk hálás köszönetet mondani!