Mondo kártyajáték
Az iskolában működő diákönkormányzat egyik feladata, hogy néhány iskolai közösségi programot szervezzen, színesítve a tanévet és ezáltal is önállóságra neveljen. Másik nagy feladata a diákok jogainak és kötelességeinek képviselete. Ebből kifolyólag idén megismerkedtünk a MONDO kártyajátékkal.
A fogyatékos személyek kiszolgáltatottabbak lehetnek a fizikai és lelki bántalmazásnak, annak, hogy korlátozzák jogaikat és nem engedik őket dönteni életük alapvető kérdéseiben, például abban, hogy családot alapítanak-e. Gyakrankerülnek felnőttként intézetbe, melyet soha nem hagyhatnak el, hogy a többséghez hasonló életet élhessenek. Az érintettek nem mindig tudják megvédeni magukat bizonyos veszély-, és konfliktushelyzetekben. Az iskolában még tanulhatunk erről – e játék segítségével kezdtünk megismerkedni néhány olyan jogunkkal, amelyről korábban nem volt tudomásunk. A játék segítségével foglalkozást tartottunk, amelynek a következő tanévben folytatása lesz.
Ezúton is köszönjük a Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány anyagihozzájárulását.