Zongorahangolás!
2018. április 9-én hangolásra kerültek a zongorák, pontosabban a pianínónk és a hangversenyzongoránk. A Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány (TEGYA) segítségével tehette ezt meg a Konduktív Gyakorló Általános Iskola.
A Hámori Zsolt és Társa Hangszerjavító és Kereskedő Bt-től Hámori Zsolt végezte el a munkát.
Az Ethyd pianínó hangolása volt az egyszerűbb feladat. Utoljára 2014 októberében hangolták a pianínót, ekkor kerültek rá kerekek is, hiszen akkor ez volt iskolánk egyetlen billentyűs hangszere a maga félszáz évével. Több helyszínen használtuk nagyobb iskolai rendezvényeken, emeletek között is szállítottuk különböző előadásokra. Második éve a tehetséggondozó programunk keretében zongorázni tanulnak rajta diákjaink. Nóri is, Niki is nagy érdeklődéssel szaladtak fel a tanórák közti szünetben, hogy kedvenc hangszerüket belülről is megnézzék, részesei legyenek a hangolási folyamat legalább egy részének.
Komolyabb fejtörést okozott a Förster hangversenyzongora, melyet pár hónapja a TEGYA-n keresztül adományként kaptunk egy nagylelkű családtól. Kiváló hangszer, kisebb munka után komoly koncerteket adhatnak rajta elismert zongoraművészek. Nemcsak a hangolása, hanem alapos vizsgálata is megtörtént. Megállapításra került, hogy a hangoláson kívül a közeljövőben érdemes áldozni rá, közeli feladat lenne a kalapácsfej csiszolás, filccsere, a mechanika tengelyezése és beállítása. A felsorolt feladatok elvégzése előtt kíméletet kíván, utána gyönyörű zenei élményt nyújthat – például a hagyományos Pető Zenedélutánokon – az értékes Förster hangversenyzongora.
Köszönjük a TEGYA támogatását!
Budapest, 2018. 04. 09.
Szuhaj Eszter