Bejegyzések tőle TEGYA

Pető cukrászda

Pedagógusnap alkalmából idén is szerettük volna megköszönni az értünk dolgozó nénik és bácsik egész éves munkáját, törődését és kedvességét. Éppen ezért 2018. június 6-án, szerdán hagyományainkhoz híven ismét megnyitottaajtaját a Pető Cukrászda. Cukrászdánkban minden betérőt megvendégeltünk. Kávéval, teával, üdítővel, sós és édes süteménnyel kínáltuk a pedagógusokat és az őket segítőket is. A megterített asztaloknál leülhettek […]

Mondo kártyajáték

Az iskolában működő diákönkormányzat egyik feladata, hogy néhány iskolai közösségi programot szervezzen, színesítve a tanévet és ezáltal is önállóságra neveljen. Másik nagy feladata a diákok jogainak és kötelességeinek képviselete. Ebből kifolyólag idén megismerkedtünk a MONDO kártyajátékkal. A fogyatékos személyek kiszolgáltatottabbak lehetnek a fizikai és lelki bántalmazásnak, annak, hogy korlátozzák jogaikat és nem engedik őket dönteni […]

Zenedélutánjaink

A Pető Zenedélutánok egész évben megörvendeztetik  az Intézet gyermekeit. Havonta szerda délutánonként mindig más együttest, zenészt, énekest hívunk meg erre az alkalomra. Ebben az évben jártak nálunk a Nemzeti Filharmonikusok, a Kolompos együttes, a Krammer Teréz fúvószenekar, Rácz Gergő és barátai, stb. A TEGYA-tól kapott támogatással tudjuk őket szerényen megvendégelni, apró emléket, köszönő ajándékot adni. […]

Kétnapos kirándulás!

„Az iskola tagozat III csoportja 2018. május 18-19-én kétnapos kiránduláson vett részt az enyingi Kabóka Lovastanyán. Vonatunk Siófokra érkezett. Első napunk délelőtti programja egy balatoni hajózás volt A tábor busza szállított bennünket Siófokról, a szálláshelyünkre. Ebéd után izgalmas programokon vettünk részt: lovaglás, motorcsónakázás, paintball. Este tábortűzzel és elemlámpás csokikereséssel fejeződött be a nap. Gyerekeink a […]

Ovis fejlesztő eszközök érkeztek

Az ovisainknak szánt eszközök kiválasztásnál a gyermekeink érdeklődési és fejlesztendő területei voltak a meghatározóak. Az erdei képpel a természetet szerető, környezettudatos gyermekké nevelést céloztunk meg. Az állatok, növények megismerésén túl fejleszti a síkban tájékozódást, a finommanipulációt és a gyermekek közötti interakciót, kommunikációt. A csavaros játékkal a finommanipuláció, a szem-kéz koordinációt, a kitartást céloztuk meg, de […]

Az ország kedvenc osztálya

A Pető Intézetből került ki az Ország kedvenc osztálya, amelyet az NL Café oldalon választhattak meg az olvasók. Felejthetetlen emlékeket szereztek a gyermekek a Veszprémi Állatkertben, amihez a TEGYA a Petős gyermekek buszoztatásában segített a három napos osztálykirándulás alatt. Hasonlóan csodaszép élményeket kívánunk minden gyermeknek!

Felnőtt rehabilitáció fejlesztése

Nem feledkeztünk meg idén sem a Felnőttrehabilitációs Osztályunkról, amely tatamikkal és polifoam-okkal gyarapította az eszköztárát a TEGYA segítségével. Tudjuk, hogy nagyon jó helyre került az adomány, mivel ezek az eszközök a rehabilitációban résztvevők biztonságos és kényelmes feladatvégzését teszi lehetővé.

Pető-módszer Beregszászon

A „Csilla von Boeselager” Máltai Szociális Központ átadó ünnepségét követően, 2017. április 26-án dr. Tenk Miklósné dr. Zsebe Andrea, a Pető András Főiskola rektora és Makuk János, a BJMSZ elnöke együttműködési szerződést írtak alá a sikeres munka folytatásának szavatolására.  A Semmelweis Egyetem Pető András Karának és a TEGYA-nak köszönhetően tehát évente két alkalommal kerül sor […]

Zongorahangolás!

2018. április 9-én hangolásra kerültek a zongorák, pontosabban a pianínónk és a hangversenyzongoránk. A Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány (TEGYA) segítségével tehette ezt meg a Konduktív Gyakorló Általános Iskola. A Hámori Zsolt és Társa Hangszerjavító és Kereskedő Bt-től Hámori Zsolt végezte el a munkát. Az Ethyd pianínó hangolása volt az egyszerűbb feladat. Utoljára 2014 […]

Tehetséggondozó program

A TEGYA támogatásával valósulhatott meg a Petős gyerekek tehetséggondozó programja, amelynek eredménye a rengeteg gyönyörű kép, ének és előadás voltak. A legfontosabb mindezek mellett pedig az, hogy a gyermekeink számára mérhetetlen örömet tudtunk nyújtani azzal, hogy alkothattak. A képzőművészeti alkotásokra a következő linkre kattintva tudnak licitálni, amellyel hozzájárulnak az intézményünk fenntartásához. Köszönjük mindenki támogatását!